Ti melyik típusba tartoztok?
Akik akkor kezdenek tudatosan foglalkozni a kapcsolat egészségével,
amikor már komoly gondok vannak?
VAGY
Akik felismerték a megelőzés és az egészségmegőrzés jelentőségét,
és védeni akarjátok, az egészséges kapcsolatot, nem pedig megmenteni a beteget?
Akármelyiket mondod: ez a program Nektek készült.
Persze: jobb korán, mint későn, de jobb későn, mint soha foglalkozni a kapcsolatfejlesztéssel!
Nyugi! Engem úgyse tudtok könnyen alulmúlni!
Ó, hányszor mentem el a falig én is… Mit össze okoskodtam, ahelyett, hogy szíveskedtem voilna! Fejsúlyos egy darab voltam mindig is. Agyomán társadalmunk teljesen tipikus és átlagos terméke.
Tehát nem azért tudok segíteni, mert én aztán olyan jól tudom a dolgokat, hanem azért, mert annyira kapcsolatilag fogyatékos szerencsétlen vagyok, hogy kínomban megalkottam egy olyan hülyebiztos kultúrát, ami a szükséges és elégséges kapcsolatbiztonságot még esetemben is fenntartja.
Ezt 90 nap alatt begyakorolva már tényleg csak a dodóknak sikerül a kapcsolati kihalás és a lemmingeknek a szirtről a tengerbe szaladva a szerelmi reménytelenségbe fulladás.
És azért merem egyáltalán ajánlani, mert nem kerül több napi ráfordításba, mint az átlagosan naponta tisztálkodásra fordított idő.
15 éve foglalkozom szakmai igénnyel kapcsolatfejlesztéssel, és a szakirodalmat is elég jól ismerem. Bármikor belökhetnének egy nagyelőadóba, vagy egy szóbeli vizsgára, hogy meséljek arról, mit tanít a boldog párkapcsolat titkairól világhírű Gottman intézet, vagy Tony Robbins és Cloé Madanes, netán George S. Pransky Phd professzor, vagy épp Eva Maria Zurhorst, meg Virginia Satir… Stb.
Elmélet… Gondolat… Szándék… És van, hogy a nagy könyv szerint sikerül. Igen.
De más helyzetben aztán megint “én Tarzan – te Jane!” szinten találom magam.
Az egyszerűséggel, és még az együgyűséggel se lenne semmi baj.
Mert valójában bosszantóan egyszerű a feladat.
(Mint beledobni az Egy Gyűrűt a Végzet Hegyének tüzébe, igaz Frodó? Mindegy.)
A mindenkinél közös recept:
“Szívből szívbe üzenek.
Itt és most: a lényeget.”
És ennyi. Aki EZT jól csinálja, az mindent jól csinál. Mert bármi gondja adódik magával, vagy mással, abban a legjobb tanácsadóhoz fordul: a szívhez.
De akkor miért létező szakma a párkapcsolati terápia? Hát, mert a szívet tényleg össze lehet törni és akkor bizonyos érintésekre csak fájni tud.
Veled is van ez így? Hogy szeretnél szeretni, de pillanatnyilag csak fájni tudsz?
Akkor a Te szíved is valamikor azt tapasztalta, hogy a szeretete nem elég, vagy nem elég jó a másiknak, ezért megijedt és megsérült és megharagudott…
Szóval a sérüléseken és azok utóéletén sok múlik a lelkedben.
És ki nem sérült?! Mutass be neki, hogy lássak legalább egy ilyet is mielőtt meghalok! (Eddig nem sikerült még egyet se.)
Szóval a kihívás: sérülten szeretni.
Ha olyan egyszerű volna sérülten is szeretni, akkor miért beszélne Gottman a jól működő házasság 7 alapelvéről?
És Tony Robbins miért készít munkafüzetet, meg videókat és hanganyagokat az ő 7+10 pontos párkapcsolati megközelítéséről?
Pransky miért ír relatíve rövid 150 oldalas, de jajj! 15 fejezetből álló könyvet erről? Zurhorstnak miért kell ugyanehhez 341 oldal, Satirnak pedig 348?!
Mert megfigyeléték, hogy hányféle módon bukunk bele ebbe az egyszerű feladatba, és igyekeznek megtanítani, hogy az egyes tipikus hibákat hogyan lehet nem elkövetni.
Na jó, de akkor melyiknek van igaza? Mindegyiknek sajnos. Épp ez zavart össze engem is. És agyonnyomtam magam, és a Párom a sok elvárással.
De ha elolvasom mindet, akkor jól fogom tudni?
Igen. Tudni fogod jól. És nyomasztani magadat, hogy mit nem csinálsz jól, mikor olyan okosan tudod: mit KÉNE tenni.
Még egyszerűbb ugyanezt a Kedvesedtől követelni. Arra csapni le, hogy ő mit NEM csinál jól.
Ez is egy tipikus hiba, amit sok más mellett elkövettem.
És ti mivel pusztítjátok aktívan a kapcsolatot? Már bocs.
Merthogy minden feldolgozatlan traumája, vagyis és random aktiválódó terhelő emléke mindenkinek a lelkében egy-egy intelligenciakút – egy-egy csapda, amibe egy sokat nem ígérő reggelizés, vagy egy sokat ígérő randieste folyamán mosolyogva belesétálsz, aztán mindketten eltorzult arccal pörögve zuhantok, hogy az alján jól megüssétek a bokátokat.
“Jáj! Beszélnünk kell. Ez nem működik köztünk, ezért…”
Lóf@szt! Hogy működne köztünk, ha egyenként saját jogon is törött a szívünk? Ha ugyanarra a helyzetre együtt sem tudunk szeretetteli választ adni: annál jobb! Mert akkor tökéletesen látszik, hogy mindketten vagyunk intelligenciakútban!
Ó! Ha nekem benzinkutam lenne annyi, mint intelligenciakutam, akkor én lennék a MOL. Ezért aztán muszáj volt megalkotnom azt a hármas fonatú biztosítókötelet, amivel az én kapcsolatomnak is sikerül megfogni a kis testületét a személyes érzelmi és értelmi színvonalbeli mélyrepülések idején.
Ezt a biztosítókötelet kínálom tehát közhasználatra fel ebben a 90 napos kapcsolati kihívásban, aminek során mindent ugyanúgy csináltok, mint rendesen: szaladgáltok kapcsolatotok mezején és belleestek a hülyeségbe, ahogy szoktatok.
DE! És itt jön a DE: most mást csináltok, mint eddig. Elmarad a pörögve és eltorzult arccal zuhanás.
És lesz helyette biztonsági eljárás, meg tanulás, és fejlődés.
Sinkó Dániel 